Bemutatkozás

„Szenvedélyünk a Föld!”

A földtudományi szakmai szervezetek 2014 novemberében a Földtudományos Forgatag során jelentették be, hogy megalakították Baksa Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat néhai elnöke kezdeményezésére a Földtudományi Civil Szervezetek Közösségét (FÖCIK). A több ezer szakembert tömörítő, a földtudományok területén tevékenykedő, kilenc tudományos és műszaki civil szervezet közös fellépésének egyik megfogalmazott célja az, hogy megfelelő súllyal részt tudjon venni a véleményalkotási, érdekérvényesítési folyamatokban és a döntéshozókat megalapozott tanulmányokkal, szakvéleményekkel segítse. További célok között szerepel szakmai kiadványok megjelentetésének támogatása, a magyar földtudományi kutatás és gyakorlati tevékenység teljesítményének megismertetése minél több fórumon, a földtudományok oktatásának támogatása, továbbá a földtudományi és bányászati kulturális emlékek gondozása, illetve megóvása.

A Földtudományi Civil Szervezetek Közösségét (FÖCIK) a következő egyesületek alkotják:

  • A nemzet számára nélkülözhetetlen, hogy a mai ifjúság ismerje közelebbi és távolabbi lakókörnyezetét, a természeti erőforrásokat, környezetünket, valamint azokat a hatásokat, amelyek formálják a természetet és végső soron meghatározóak jelenünkre és jövőnkre egyaránt.

    Ezen ismeretek nélkül a nemzetgazdaság nem lenne képes hatékonyan támaszkodni a hazai természeti erőforrásokra, vagy nem lennénk képesek a fenntartható fejlődésnek megfelelően védeni környezetünket a jövő generációi érdekében.

    Üdvözölve azokat az erőfeszítéseket, amelyek a természettudományos tantárgyak súlyának növelését célozzák, a szakmai szervezeteinknek kötelessége, hogy saját erőforrásaikra támaszkodva tegyenek a földtudományok megismertetése érdekében.

    A FÖCIK tagszervei nagyon jól lefedik azokat a szakterületeket, amelyek a természettudományok iránt nyitott diákok érdeklődésére számíthatnak. A FÖCIK tagegyesületei olyan programokat és versenyeket indítanak, amelyek segítségével egész évben tudunk szakmai programokat biztosítani az érdeklődő diákok részére.

    A programok szakmai összeállításában a tag-egyesületek szakértői mellett számítunk az érintett egyetemi karokra (Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Természettudományi Kar, Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar, Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar), tudományos intézetekre (pl. Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat, Országos Meteorológiai Szolgálat stb.) és legfőképpen a középiskolai tanárokra is.